főoldal oldaltérkép

Birdland home & holidays - Aktuális infók

Jó tudni a klubtagságról

Az üdülési hét:
Az Üdülőhasználati Szerződésben meghatározott számú hét (konkrét naptól napig tartó időtartamát 2010.-2011 évekre vonatkozóan lásd az Üdülési naptár-ban), ennek gyakorisága lehet évenkénti, páratlan, vagy páros évekre szóló.

Az üdülési hét nem osztható meg, és nem "vihető" át egyik évről a másikra, illetve nem vonható össze.

Szezonok, üdülési naptár:

  • Főszezon: 16-38 hét, 51-52 hét
  • Középszezon: 9-15 hét, 39-42 hét
  • Elő-, és utószezon: 1-8 hét, 43-50 hét

Az üdülés kihasználásának évenkénti feltétele:
A januárban esedékes szerződésben rögzített éves karbantartási díj fizetési határidőn belül történő kiegyenlítése.

Üdülési hétre történő érkezés:
szombat 16 órától.

Elutazás:
következő szombat 10 óra.

Visszatérítendő kaució:
Érkezéskor a recepción történő bejelentkezés alkalmával 30 000 Ft. kaució kifizetése, mely összeg elutazáskor visszatérítendő.

Érkezők száma:
megegyezik a szerződésben rögzített jogosultak számával.

Vendég érkezése:
Jogosultakon felül érkező vendég(ek)* érkezése esetén a pótágy igényt előre kérjük jelezni. Ennek költségei:

  • 2-6 éves kor közötti pótágy díja 2 500 Ft/fő/éj
  • 6-16 éves kor között 4 500 Ft/fő/éj
  • 16 éves kor felett 10 000 Ft/fő/éj.

A díj tartalmazza a vendég (ek) részére történő pótágy, textília bekészítés és a jogosultak által használható szolgáltatásokat.

*A vendég(ek) száma az apartmanok befogadó képességétől függ, mely változó: +1, vagy +2 fő vendég fogadására képesek, a konkrét apartman száma és mérete határozza meg az érkezők számát, melyről tájékoztatást adunk.

Kiságy, vagy etetőszék heti bérleti díja:
esetenként 5000 Ft/ kiságy, vagy etetőszék / hét
Kisállat 1000 Ft/éj

Cserehét:
egyedi esetekben és korlátozott számban, időben jelzett és szezonon belüli cserehetet intézünk kapacitásunk függvényében. Cserehetet írásos csereigény benyújtásával kérhetnek.

Csereigénylés tartalma:
szerződés száma, jogosult neve, üdülési hete és apartmanjának száma, kívánt cserehetek megjelölése a saját hét helyett, érkezők számának jelzése, visszaigazolás küldéséhez szükséges telefax, vagy e-mail cím megadása.

A csere díja:
Csere díja szezonon belül 15. 000 Ft, kiemelt hetekben - 25-34 hetek, és 52. hét – 80.000 Ft.

Az üdülési hét átadása, vagy kiadása:
Klubtagjaink használhatják maguk a saját üdülésüket, átadhatják barátoknak, rokonoknak, kiadhatják a hetet, számunkra mindössze jelezniük kell, hogy helyettük kik érkeznek Hozzánk, illetve egy írásos meghatalmazást kérünk adni az érkező vendégeknek.

Meghatalmazás tartalma:
szerződés száma, jogosult neve, üdülési hete és apartmanjának száma, a meghatalmazott vendég neve, érkezők száma, jogosult + 2 tanú aláírása.

Hazai Csere H-CSERE:
Ha bükfürdői üdülésüket szeretnék egy másik, magyarországi üdülőbe elcserélni, javasoljuk felkeresni a www.hcsere.hu honlapot, mely oldalon megtekinthetik az összes itthoni üdülőt, kiválaszthatják a csere célját, és kitölthetik a csere-igénylőlapot, a megadott címre elküldhetik, és néhány napon belül felkeresik Önöket a Cserebonyolító cégtől, egyeztetni a konkrétumokat.

Klubtagság

Oldal tetejére

Ajánlatkérés

Elérhetőségek

Villapark Iroda

  • Cím: 9740 Bükfürdő, Golf út 6-8.
  • Telefon: +36 94 714 991
    Hívható munkanapokon 8-16 óráig
  • E-mail: